Gyulai József Széchenyi-díjas magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi műszaki fizika egyik vezető alakja, egyetemi oktatóként a modern anyagtudományok oktatásának egyik előmozdítója. Fő kutatási területe a félvezetők fizikája, technológiája, valamint az ionsugaras eljárások. A Bay Zoltán Anyagtudományi és Technológiai Intézet alapítója, és vezetője volt, de vezette az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet Anyagtudományi intézetét is, valamint oktatott és oktat a Budapesti Műszaki Egyetemen, amelynek jelenleg professor emeritusa. Számos külföldi egyetemen volt vendégkutató, vendégprofesszor. Jelentős a szakmai szervezetekben végzett munkája nemcsak itthon, de nemzetközi tudományos társaságokban is. Több, mint háromszáz tudományos publikáció szerzője és társszerzője, könyvek, könyvfejezetek, nemzetközi szabadalmak fűződnek nevéhez. Tudományos pályája mellett fiatalkorában zeneszerzést tanult, több zeneművet írt és költött verseket is. Számos díjjal ismerték már el munkásságát, mint például a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Akadémiai Díj, Széchenyi Díj, stb.

 

Akadémikus úr, karuk díszdoktora

2012. november 14-én 16.00 órától az FRK Bosch termében 

tart előadást

„Mit csinálnék, ha most kezdeném a pályám?” címmel.

melyre ezúton minden kedves érdeklődőt tisztelettel meghívok.

 

Dr. Roósz András sk.

a DI vezetője

Meghívó

Plakát

Fel